Általános kérdések:

Hogyan történik a javítás folyamat?

A TeleMax mint több gyártó szerződött márkaszervize mindig a gyártó elvárásai szerint, és annak utasításai betartásával kell, hogy mindennapi munkáját végezze. A szerződések értelmében a garancia időtartama alá eső készülékeket, a szerviz az ügyfél számára díjmentesen kezeli, annak javítási költségét a gyártó téríti meg a szerviz számára. A szerviz érdeke az ügyfél készülékének egyszeri javítása, és nem annak elutasítása, azonban a gyártói utasítások betartása kötelező a márkaszervizek számára.

A készülék beérkezésekor rögzítjük a beérkező készülék adatait, annak külső állapotát, a vele érkezett tartozékokat, (mint akku, töltő, memóriakártya…), a gyártó által megkövetelt speciális adatokat, és a készülékkel bejelentett hibajelenségeket.

Az adminisztrációt követően azok egy antisztatikus csomagolást kapnak, mely elkíséri a készüléket a teljes javítási folyamat során. A szerviztérben speciális körülmények között, a kollégák a készüléket bevizsgálják, ellenőrzik a hibajelenségeket, és a belső állapotot. Ezt követően speciális eszközökkel, műszerekkel a technikus, illetve mérnök kollégák hibabehatárolást végeznek, mely során megállapítják a hiba okát. Szükség esetén elvégzik a javítást (szoftverfrissítés, alkatrész csere, speciális tesztelések, különleges tartalmak felhelyezése), majd a készülék egy kalibrálási folyamaton esik át, ahol annak minden belső paraméterét (RX, TX…) ellenőrzik, és kalibrálják. A kalibrációt követően a gyártók előírásainak, és a mobil készülékekre vonatkozó szabványban leírtaknak megfelelően, különleges eszközzel hardver tesztet készítenek a műszerészek, melynek egyetlen pontja sem lehet a megadott határértékeken kívül. A javítást, a kalibrációt, és a műszeres tesztet követően a készülék egy szeparált teszt csoportba kerül, akik a készülékek teljes végellenőrzését végzik. A teszt során a telefonok belső mérnök menüinek használatával, valamint a valós hálózatban SIM kártya segítségével is ellenőrzik a készülék minden egyes funkcióját (kamera, mikrofon, hangszóró, billentyűzet…). Amennyiben minden teszten megfelelt a készülék, és nem talált sem a teszt csoport manuális, sem a műszeres csoport hibát, úgy a készülék adminisztrációja, és annak speciális védőcsomagolása után, a beküldő pontra kerül visszaszállításra.

Elromlott a telefon készülékem mit tegyek?

Amennyiben a készüléke garanciális (általában a garancia 1év a szolgáltató független készülékekre, 2 év az egyes szolgáltatóknál vásárolt készülékekre, de kérjük, érdeklődjön a vásárlás helyén, mert ezek ettől eltérhetnek) több lehetősége is nyílik arra, hogy a garanciát érvényesítse, és leadja javításra.

Amennyiben a készüléke garanciális (általában a garancia 1év a szolgáltató független készülékekre, 2 év az egyes szolgáltatóknál vásárolt készülékekre, de kérjük, érdeklődjön a vásárlás helyén, mert ezek ettől eltérhetnek) több lehetősége is nyílik arra, hogy a garanciát érvényesítse, és leadja javításra.

A garanciális javíttatáshoz szükség van érvényes kitöltött lepecsételt garancialevélre, vagy számlára, melyen a készülék beazonosítható. Ezen dokumentumok hiányában, a készülék garanciában nem javítható.

Nem találom a készülék garanciajegyét?

Cégünk a garanciális készülékeket csak abban az esetben tudja garanciális keretek között kezelni, ha vagy a garancialevél, vagy számla van a termékhez, melyen a készülék egyértelműen beazonosítható (IMEI szám és a vásárlás dátuma).

Ha nem találja a készüléke garanciajegyét, javasoljuk, keresse meg a gyártó által üzemeltett ügyfélszolgálatot vagy, a vásárlás helyét és kérje a garanciajegy pótlását.

Ezek a feltételek, szolgáltatóként, és értékesítőhelyenként változhatnak.

Hol tudom leadni készülékem javításra?
  • A vásárlás helyén a garanciajeggyel, és egyes helyeken a vásárlást igazoló számlával (blokkal csak akkor, ha a készülék egyértelműen beazonosítható, azaz látszik egy egyedi azonosító is)
  • A gyártók, vagy a szolgáltató által üzemeltetett ügyfélszolgálati, és szervizpontok egyikén,
  • Szakszervizünk ügyfélszolgálatán személyesen
Hogyan tudom javításra leadni készülékem, ha nem tudok elmenni egyik átvevő pontra sem:
Ha személyesen nem tudja eljutatni a készüléket az átvevő pontok egyikére sem, kérjük, próbálja meg ismerős, családtag, vagy barát által beküldeni, leadni a terméket. Postai úton, vagy futár által érkezett készülékeket nem áll módunkban átvenni.
Készülékem már nem garanciális, hogyan tudom javíttatni, hol tudom leadni?
  • A gyártók, vagy a szolgáltató által üzemeltetett ügyfélszolgálati, és szervizpontok egyikén,
  • Szakszervizünk ügyfélszolgálatán személyesen
Van-e költsége a bevizsgálásnak, árajánlatnak?

A készüléket, ahhoz, hogy javítani lehessen, be kell vizsgálni, és meghatározni, hogy pontosan mely alkatrészek cseréjére van szükség ahhoz, hogy azt úgy lehessen javítani, hogy a készülék a javítást követően, a meghibásodás előtti működési jellemzőket mutassa.

A bevizsgálást követően az elvégzendő tevékenységről, esetleges hibás alkatrészek cseréjének költségéről árajánlatot készítünk. Ennek költsége van, melyet a bevizsgálást megelőzően ki kell fizetni. Elfogadott árajánlat esetén, a bevizsgálási díj, a munkadíjból levonásra kerül.

A bevizsgálási díj átvevő pontonként változhat, így annak mértékéről javasoljuk, érdeklődjön a leadás helyén.

Elküldhetem-e postai úton, vagy futárral készülékem közvetlenül a szervizbe?
Postai úton, vagy futárszolgálattal érkezett csomagokat nem tudunk fogadni, így azokat a szállító átvétel nélkül visszaviszi.
Kapok-e cserekészüléket a javítás idejére?
Szervizünk nem rendelkezik cserekészülékkel, így ügyfélszolgálatunkon leadott készülékekhez nem tudunk cserekészüléket biztosítani. A GSM szolgáltatók, és a hivatalos gyártói átvevőpontok tudnak Önnek cserekészüléket biztosítani, de ez sem garantált. Erről javasoljuk, érdeklődjön az adott ponton.
A telefonon tárolt adataim megmaradnak-e, vagy azok elvesznek a javítás alkalmával?

A készülékben tárolt adatok szervizeléskor elveszhetnek, ezekért nem áll módunkban felelőséget vállalni. Adatmentést egyáltalán nem végzünk.

Ha készüléke hibája engedi, javasoljuk a gyári adatkábel, vagy IrDa, esetleg Bluetooth eszköz (természetesen ez a készülék adottságaitól függ) és szoftver segítségével mentsen le minden adatot a készülékéről számítógépére, amit a javított készülékre szintén vissza tud tölteni.

Javítással kapcsolatos kérdések és válaszok:

Telefon kijelzője törött, de a burkolaton nincs semmilyen sérülés. Ebben az esetben javítható garanciában?
LCD eltörhet, elrepedhet úgy is, hogy a készüléken nem látható burkolati sérülés, pl. egy erős nyomás - farzsebben -, illetve csavarás következtében, melyet a műanyag burkolat még enged/kibír, azt már a merevebb, üveg LCD nem bírja, így elpattan, eltörik. Ebben az esetben a gyártói utasítások értelmében a szerviz nem végezheti el a törött alkatrész cseréjét garanciális keretek között.
Miért vontak garanciát beázásra mikor nem is érte víz a telefonom?
A telefon nem csak akkor tekinthető beázottnak, ha vízbe illetve valamilyen folyadékba esik. „Beázás” megtörténhet akkor is, ha esőben, vagy párás helyen használjuk, pl. magunkkal visszük a fürdőszobába, gyermek bekapja, vagy csak rábillen néhány csepp folyadék. Ezért kérjük, használja körültekintően készülékét, mert ilyen esetben a gyártói utasítások értelmében a szerviz nem végezheti el a javítást garanciális keretek között.
Miért vontak garanciát mechanikai sérülésre, ha a készülékemen nem látszik semmi?
A telefon külső állapota nem zárja ki azt, hogy a belső alkatrészek között nem történt visszafordíthatatlan károsodás, törés, repedés. A készülék külseje nagyobb terhelést bírhat ki mint a főpanelen található alkatrészek. Ezért kérjük, használja körültekintően készülékét, mert ilyen esetben a gyártói utasítások értelmében a szerviz nem végezheti el a javítást garanciális keretek között.
Miért írták rá a jegyzőkönyvre hogy nem megfelelően használtam a készüléket?
A gyártó állásfoglalása szerint, ha a készüléket a mellékelt használati utasításnak megfelelően használja a tulajdonos, akkor ilyen jellegű sérülés nem következhet be. Ezért kell a jegyzőkönyvön ezt feltüntetnünk.
Készülékem garanciális, így kérhetem-e burkolatának garanciális cseréjét?
A használatból eredő kopások miatti burkolatcsere nem garanciális tevékenység, így annak cseréjét csak fizetős keretek között tudjuk vállalni.
Ha telefonomra a legfrissebb szoftvert szeretném telepíttetni, akkor megvárhatom-e a javítást?

Folyamatainkat tekintve, nincs lehetőség azonnali javításra, de törekszünk a mielőbbi elkészülésre.

Átvételkor ügyfélszolgálaton lévő kollégáink tájékoztatják a várható elkészülési határidőről, mely abban az esetben kitolódhat, ha készüléke javításához olyan alkatrészre van szükség mely adott időben nincs raktárkészletünkön. Ilyen esetben gyártói alkatrészszállítástól függ a javítási idő.

Telefon elkészüléséről, annak ügyfélszolgálatunkon történő átvehetőségéről SMS értesítést küldünk.

Elutasították a garanciális javítást, mit tegyek?

A szakszerviz a beérkezett készülékeket előzetes állapotfelmérésnek veti alá, majd egy bevizsgálásnak, mely során az ügyfél által nem észlelt vagy jelzett esetleges hibákra koncentrálunk. Amennyiben a bevizsgálás során, a készüléken olyan nyomokat, vagy jelenségeket észlelünk, melyek kizárják a garanciális körben végezhető tevékenységet, a gyártó visszautasíthatja a készülék díjmentes javítását, melyről a szerviz jegyzőkönyvet, és képi dokumentációt készít, és a továbbiakban csak fizetős keretek között tudja kezelni a készüléket.

A Telemax GSM Kft. ilyen esetekben gyártói utasításra nem végezheti el a telefon garanciális javítását, amit sajnos javítás nélkül kell visszaadnunk az ügyfelek részére.

Amennyiben az általunk kiadott jegyzőkönyvvel nem értene egyet, javasoljuk, forduljon a készülék gyártójának ügyfélszolgálatához, akik tájékoztatják arról milyen lépéseket tud tenni az ügy érdekében.

Elutasították a garanciális javítást, de nem kaptam árajánlatot egy esetleges fizetős javításról. Miért?
A gyártók a szervizeknek utasításba adják, mely eseményeket nem kezelhet a szerviz jótállás keretében. A javítás megkezdése előtt a bevizsgáláskor kerül megállapításra a tény, ami kizárja a garanciális javítást, melyet dokumentálunk, és biztosítunk az ügyfelek számára. Ekkor a megállapítást követően további bevizsgálás, érdemi javítás nem történhet, így azt vissza kell küldenünk. Árajánlatot ezért, csak egy ismételt beküldés alkalmával, egy bevizsgálást követően tudunk csak adni.
Megvonták a garanciámat, és a készülék most rosszabb, mint mikor beküldtem javításra. Miért?

A szakszerviznek, hogy a készülék pontos hibáját a hibajelenség után megállapítsa, a készüléket szét kell szedni, hogy a hibát be lehessen határolni. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a készülékben, a sérülés következtében beállt állapotváltozások még nagyobb hibát, esetleg teljes üzemképtelenséget eredményezhetnek. A készülék belsejében található esetleges érintkezési hibák, a technológiából adódó zárlatok, és azok okozta jelenségeket nem lehet kezelni, javítani, esetlegesen azokat ugyanolyan rosszra, állítani mint voltak.

Természetesen törekszünk a beérkezett állapot megtartására, de egy folyadék okozta sérülés óráról-órára rosszabbodhat, egy mechanikai sérülés a készülék megbontásával rosszabbodhat, melynek bekövetkeztére szervizünk nem tud felelőséget vállalni illetve a készülék további bekövetkező hibájáért sem.

A készülékem már többször meghibásodott, szeretném kérni a cseréjét. Hogyan lehetséges?

Szervizünk csak és kizárólag javítással foglalkozik, így az ügyfelek cserével kapcsolatos igényeit nem áll módunkban teljesíteni.

Ha ilyen jellegű igénye lenne, javasoljuk, forduljon a készülék gyártójának ügyfélszolgálatához, vagy a vásárlás helyén érdeklődjön arról, hogy milyen lehetőségei vannak a csere igénylésére. Ha csereigénnyel érkezik hozzánk készülék, szervizünk annak hibáit kijavítja és a leadás helyére visszajuttatja.

A leadott készüléket vagy tartozékokat hiányosan kaptam vissza. Mit tehetek?
A készülékek leadásakor és átvételekor kérjük, minden esetben figyelmesen olvassa át az átvételi elismervény erre vonatkozó részét, hogy a telefonhoz milyen tartozékokat, és a készüléket milyen állapotban adta le. Ha leadáskor vagy átvételkor eltérést tapasztal a papíron foglaltakhoz képest, haladéktalanul jelezze a helyszínen és a leadóhelyen kivizsgálják az esetet.
Tudok-e a készülékemhez tartozékot vásárolni?

Szervizünkben kereskedelmi tevékenységet nem folytatunk, ezért tartozék és alkatrész árusítást nem végzünk. Ha tartozékokat, és kiegészítőket szeretne vásárolni készülékéhez, javasoljuk, keresse fel a gyártó márkaboltját, vagy a gyári tartozékokat is forgalmazó szaküzleteket.

Csak és kizárólag gyári tartozékokkal használja a készülékét! A nem gyári tartozékok használatából eredő hibás működésért és ebből származó károkért a gyártó nem tud felelősséget vállalni.

Mennyibe fog kerülni a javítás, ha sérült, hibás valami?
Sajnos árajánlatot csak kizárólag egy bevizsgálást követően tudunk adni, így telefonon, e-mailben, vagy akár személyes érdeklődés esetén sem tudunk ezzel szolgálni.
Mennyi idő alatt készül el a javítás, vagy az árajánlat?
Szervizünk igyekszik a javításokat a lehető leghamarabb elvégezni, melynek ideje függ a szervizben lévő készülékek mennyiségétől, az adott alkatrész raktáron lévő elérhetőségétől.
Honnan tudom, hogy kész a készülékem?
Amennyiben ügyfélszolgálatunkon adta le készülékét, úgy SMS-ben értesítjük, amint készüléke átvehető. Egyéb csatornán szervizünkbe érkezett készülékeknél, a leadás helyen kell érdeklődni.
Hány javítás után kaphatok új készüléket?
A szerviz kizárólag javítóanyaggal rendelkezik, és a gyártókkal kötött szerződésében is csak javításra van engedélye. Készülékekkel nem rendelkezünk, így a szerviz készüléket nem tud cserélni, és arra önhatalmúlag engedélyt sem adhat. A fogyasztó, a Magyarországon érvényben lévő rendeletek alapján fogyasztói szerződést kötött a vásárlás pillanatában, azzal a kereskedővel, akinél készülékét megvásárolta.
Ha mindent leteszteltek miért lehet hibás a készülékem? Ugyan az a hibajelenség, de már lett javítva ezzel. Mi lehet az oka?

A készülékeknek egyes hibajelenségei, több alkatrész meghibásodásából is eredhetnek. Egy hibajelenség nem feltétlenül ugyanannak az alkatrésznek a meghibásodása okozza, mely már cserélve lett. Az időszakos problémák nehezen kezelhetőek és javíthatóak. Ilyenkor több napon át tartó tesztelést kell végezni, hogy behatárolhatóak legyenek a hibajelenségek.

A mai készülékek némelyike már igen bonyolult, melyeknél egyes jelenségek nem feltétlenül jelentenek hibát, illetve nem minősülnek hibának, valamint a készülék, kezelési sajátosságai is lehetnek.

A készülékek hibáit okozhatják, alkatrész hibák, a készüléket működtető szoftver sérülése, egyes telepített alkalmazások hibás működése, vagy működtetése, a GSM szolgáltató hálózata, vagy akár a hálózat és a készülék kommunikációjának pillanatnyi „zavara” is, de előfordulhatnak egyéb tényezők is.

Milyen alkatrészek kerülnek beépítésre?
A készülékekbe javítás során kizárólag új, és a gyártótól rendelt eredeti alkatrészek kerülnek, kerülhetnek beépítésre. Használt alkatrészt nem tudunk beépíteni, és ügyfél által hozott alkatrészt sem áll módunkban beszerelni.

Ügyfélszolgálat

2040 Budaörs, Kinizsi út 2/b
Telefon:
0623/880-319 
Nyitvatartás:
Hétfő-Kedd-Csütörtök-Péntek: 8:30 - 16:30
Szerda: 8:30 - 18:00
Email:
info@tmx.hu
Web:
www.tmx.hu
GPS koordináták:
É47.4483025°
K18.9639421°